Ahogy puttonyát pakolta, jókedvűen gondolt arra, milyen vicces lesz, ahogy spontán beállít majd abba a nagy fehér iskolába. Látta maga előtt, ahogy a gyerekek kacagnak a meglepetés okozta örömtől és ujjongva veszik át a finomságokat.
Jó ideje nem jár már ilyen helyeken, hisz ma már minden iskolába, óvodába és bölcsödébe mikulásnak beöltözött emberek járnak, így ott rá már nincs szükség. Amúgy sem hiszik már el ezek a mai gyerekek, hogy ő a valódi Télapó, állítólag valami Lappföldön kellene laknia és rénszarvasokkal érkeznie, szánon. Esetleg a kéményen át. Micsoda marhaság – vigyorodott el a Télapó. De mégis úgy döntött, annyi év után, most újra ő maga megy el, személyesen.
Körülnézett a szobájában, van-e még valami, amit nem pakolt el. Az édességek megvannak, a magok és egyéb apró finomságok is a zsákban és a gyümölcsök is összepakolva. Elégedetten szusszantott, megigazította sapkáját és becsukta a szemét.
Látta maga előtt az óriási barna kapukat, a fehér falakat és az ablakokat, melyeket már gyönyörűen kidíszítettek a gyerekek. Volt rajtuk színes matrica, csillogó jégvirág, és piros kiscsizma. A Télapó elmosolyodott. Ezek a gyerekek! Hogy várnak engem…
Mire kinyitotta a szemét, ott állt a nagy fehér épület előtt, melyen ez a felirat állt:
Kaktusz utcai Általános Iskola
Méghogy rénszarvasok! – kuncogott. Vállára hajította a puttonyát és benyitott az iskolába.
– Elnézést! Uram!
A Télapó meglepetten nézett körül, tudta, hogy neki szólnak, de az uram kifejezés kissé szokatlan volt neki. Megfordult és egy alacsony férfi állt mögötte.
– Ho-Ho-Ho! Boldog ünnepet! – vágta rá a Télapó, tudta, hogy ezt imádni fogják. Régen is ez volt az a mondat, amitől a gyerekek izgatottá váltak, a felnőttek pedig elmosolyodtak. A jó öreg ho-ho-ho-zás. Fogalma sem volt már, mért kell folyton ezt mondania, de bevált. És ez volt a lényeg.
– Uram, meg van beszélve?
A Télapó nem értette, mi történt. Ahelyett, hogy elmosolyodott volna a kisember is, ahogy ilyenkor szoktak, feszült arccal nézte őt. Újra megpróbálta.
– Ho-Ho-Ho!! Boldog ünnepet!
A portás összeszorította a száját és csípőre tette a kezét.
– Uram. Azt kérdeztem, meg van-e beszélve az esemény.
A Télapónak fogalma sem volt róla, miről beszél a portás. Letette maga mellé a puttonyt, és megvakarta a fejét.
– Öö…hát ma van az én napom, gondolom nem kell megbeszélni a gyerekekkel, hogy jövök, hisz várnak már…
– Nem is a gyerekekre gondoltam. Az Igazgatónővel! Meg van beszélve??
– Nem tudom, ki az az igazgatónő, de biztosan jut neki is abból, ami ebben a puttonyban van – kacsintott jókedvűen a Télapó.
– Hogy mondta?? – hebegett a portás, láthatólag súlyos zavarban.
– Na figyeljen. Hol vannak a gyerekek? Vezessen hozzájuk! – mondta határozottan a Télapó. Kezdett elege lenni a sok beszédből. Látni akarta a gyerekek örömét, ráadásul kezdett melege lenni a kabátjában.
– Aha! Szóval nincs időpontja! – bólogatott a portás. Érezte, ahogy elönti a jóleső büszkeség, hisz úgy tűnt, ez valami betolakodó lehet álruhában. Képzeletben már látta is, ahogy a rendőrség bilincsben viszi el, őt pedig kitűnteti az igazgatónő.
– Időpontom? Nos, nézzük csak – mondta zavartan a Télapó és elkezdett kutatni a zsákjában. – Van itt csoki, meg mandarin, lássuk csak…dió, mogyoró, mogyorós nugát, alma, és…nem. Sajnos időpontom tényleg nincsen. – nézett fel szomorúan a portásra.
– Gondoltam. – bólintott újra a portás. – Szóval azt hiszi, ha humorizál itt nekem és télapó ruhába bújik, akkor mindent lehet, mi? Na és mit akart ott bent?
A Télapó elgondolkodott. Egészen egyértelmű volt, hogy mit akar.
– Örömet okozni a gyerekeknek! – közölte mosolyogva. – Igen. Ez minden vágyam, hogy mosolyogni lássam őket, hogy csillogjon a szemük és pár percre ők legyenek a világ legboldogabbjai. Hát ezt akarom.
– Értem – mondta gúnyos mosollyal a portás. Akkor most várjon egy percet, jó? Itt mellettem.
A portás behajolt a fülkéjébe és telefonálni kezdett. Halkan mormolt, majd bólintott, és letette. A Télapó kezdett türelmetlen lenni, de mivel gyerekeket úgysem látott a folyosón, gondolta ennyit még várhat. Egyszer csak kivágódott az ajtó és a Télapó látta, hogy újabb két férfi jelent meg, ránéztek a portásra, aki finoman a Télapó felé bökött a fejével. A két férfi megállt a Télapó mellett és az egyikük így szólt:
– Uram. Kérem a nevét, a személyi igazolványát, a lakcímkártyáját, és a taj-kártyáját.
A Télapó egy kukkot sem értett. Úgy döntött, a jól bevált mondatnál marad.
– Ho-Ho-Ho! Boldog ünnepet!
– Uram! – szólt az egyikük rezzenéstelen tekintettel. – Még egyszer felszólítom. Kérem a nevét, a személyi igazolványát, a lakcímkártyáját és a taj-kártyáját.
A Télapó most már kezdte rosszul érezni magát. Ilyen nehezen még nem osztogatta szét az ajándékát a gyerekeknek. De nagyon szerette őket, ezért úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy lássa őket mosolyogni.
– Nincsenek sajnos ilyen dolgaim. Van viszont csokim, mandarinom, dió, mogyoró, mogyorós nugát és alma.
A két rendőr egymásra nézett, majd a portásra. A kis embernek csak úgy csillogott a szeme az elégedettségtől.
– Nos, uram, akkor ön most velünk jön.
Egyszer csak egy magas, vékony nő lépett oda hozzájuk. Összehúzta magán szürke kardigánját, majd megigazította szoros kontyát.
– Mi ez a ramazuri, kérem szépen?
– Jó napot igazgató asszony! – lépett oda izgatottan a portás. – Ez az alak itt be akart jönni álruhában! De én résen voltam ám és kihívtam a rendőrséget. Az urak itten a rendőrségtől vannak és épp igazoltatni próbálják ezt az alakot. Hozzáteszem, nem sok sikerrel – nézett álságos tekintettel a Télapóra.
Az igazgatónő szája még keskenyebb lett, szinte már nem is látszott.
– A mi Télapónk tíz órakor kell, hogy érkezzen és ő még nem jött meg, tehát ez itt valami tévedés lehet csak. Kérem, távozzon! – közölte szigorúan a nő.
A Télapó elszomorodott. Még soha nem küldték el sehonnan. Nem is értette, mi ütött ezekbe az emberekbe. Nem akarnak boldogok lenni? Vagy már nem szeretik a csokit?
Hirtelen megértette, mért kell neki titokban járni a gyerekekhez.
Ahogy ment kifelé, még látta, ahogy a portás a két férfival és az Igazgatónővel, hevesen gesztikulálva beszélnek. Úgy döntött, azért sem hagyja cserben a gyerekeket. Csöndben elhelyezte a sarokban a puttonyát és kilépett az iskolából.
A Télapó már régen a saját otthonában kortyolgatta a forró csokoládéját, miközben az iskolában még mindig nem állt vissza a rend. Azóta tizenhárom rendőrkocsi és a terrorelhárítók is kiérkeztek az iskolához, egy gyanús táska miatt.
A Télapó becsukta a szemét és látta, ahogy a bombaszakértő hitetlenkedve húzza elő a csomagból a csokoládét és a gyümölcsöket, majd egyesével átteszi őket egy átlátszó tasakba.
– Felnőttek. Csak a gond van veletek – ingatta a fejét a Télapó, majd jólesőn belekortyolt a forró csokijába.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: