Egy fiatal nő ült le egy asztalhoz, majd körülnézett, vajon hol járhat a pincér. Miközben várakozott, felnyitotta az étlapot, ahol is egy feltűnő, girbegurba betűkkel írt felirat állt:
„Kérjük a kedves vendéget, hogy az alkalmazottal türelmesek legyenek, mert előbb találni vendéget, mint munkaerőt. „
A nő meglepetten olvasta újra az üzenetet, de nem volt már ideje értelmezni a látottakat, mert kicsapódott a konyha ajtaja és egy férfi lépett hozzá.
– Üdvözlöm. Kovács Lajos vagyok, az étterem vezetője. Segíthetek valamiben?
A nő kissé meglepve húzta fel a szemöldökét, mert bár az érdeklődés kedves volt, de nyilvánvalóan okkal ül be az ember egy étterembe, így a Felvehetem a rendelést? kérdés relevánsabb lett volna. No de sebaj, a lényeg, hogy kijött hozzá valaki – gondolta. Kedvesen rámosolygott a férfira és azt mondta:
– Igen, ebédelni szeretnék, mit ajánl?
A férfi zavartan köhintett, majd segítségkérőn hátrapillantott a konyha felé.
– Hát persze… a mai ajánlat…várjon kérem, mindjárt visszajövök. – mondta a férfi zavartan, majd visszasietett a konyhába.
A vendég meglepetten nézett a férfi után, de mire zavaró lett volna a szituáció, a férfi már vissza is tért, vöröslő arccal, láthatóan zavarban.
– A mai ajánlat kenyér vajjal, avagy lekvárral, hozzá esetleg ajánlhatok puncsos süteményt.
A nő döbbenten bámulta az étterem vezetőjét.
– Ne haragudjon, de úgy értettem, vajas vagy lekváros kenyeret ajánl, puncsos süteménnyel. Biztosan félreértettem valamit, segítene kérem, hogy pontosan ez mit is jelent? – kérdezte a nő, miközben zavartan lapozgatni kezdte az étlapot, hátha talál magyarázatot a furcsa ételsorra. A férfi még vörösebb lett és hátratekintett a konyha felé. Aztán vett egy nagy levegőt és azt mondta:
– Jól értette. Ez a mai menü.
A feszültséget harapni lehetett volna. Ám a nőt keményebb fából faragták, úgy döntött nem húzza az időt tovább, nyíltan és őszintén számon kéri a férfit a vérlázító válasz miatt.
– Már ne haragudjon, de remélem ön is érzi, hogy ez egy vicc. Lekváros kenyeret otthon is tudok enni, ide azért jöttem, hogy megebédeljek. Azért, hogy tudásuk legjavát adják és olyan gasztronómiai élményben részesítsenek, amitől minimum ketté áll a fülem, miután elfogyasztottam az ebédjüket. Ám azt is látom, hogy valami nem stimmel, maga nem a pincér és láthatólag a saját válaszaitól is zavarban van. Megtudhatnám mi a gond?
Az étterem tulajdonosa lehajtotta a fejét, majd halk sóhaj kíséretében belefogott.
– Sajnálom, de valóban nem én vagyok a pincér. És a szakács sem, csak a tulaj. És mivel a szakács és a pincér most épp nem ér rá, egyedül próbálom vinni az éttermet. Viszont szállítóm sincsen, akitől a nyersanyagot megkapnám, szóval reggel beugrottam a boltba és vettem egy kiló kenyeret, vajat, lekvárt és a szemközti cukrászdában süteményt.
– És mondja, hol vannak az emberei? – kérdezte meglepetten a nő.
A tulajdonos nyelt egyet, majd halkan azt mondta:
– A szakács épp pihen, mert előző éjjel túl sokat ivott, tudja épp a huszadik házassági évfordulójuk volt az asszonnyal… a pincér pedig kissé érzékeny a frontra, ezért ledőlt egy kicsit.
– Ledőlt egy kicsit??
– Tulajdonképpen ma még fel sem kelt – nézte meredten a cipője orrát a tulaj.
– Jesszus! – forgatta a szemét a nő. – Tudja mit csinálna velem a főnököm, ha nem dolgoznék?
– Csss!! Ne olyan hangosan, kérem – nézett hátra a férfi riadtan.
– De hát ez nonszensz! Mért nézeget hátra folyton?
A tulajdonos felkapta a nő szalvétáját az asztalról és gyors mozdulattal megtörölgette verejtékező homlokát.
– Tudja jobb, ha türelmesek vagyunk. Végül is mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre. Tudja, hogy van ez…
– Nem, fogalmam sincs. Én a helyében úgy dobnám ki őket, mint macskát…
– Kérem, hölgyem, halkabban! Ha itt hagynak hónapokig nem találok embert, és bezárhatom ezt az egész kócerájt. Magának fogalma sincs, mennyire nehéz megfelelő embert találni! – a férfi újból megtörölgette a homlokát, majd lerogyott a nő mellé a székre. – De kérem, ez maradjon köztünk. Ha megtudják, mennyire függök tőlük, még szemtelenebbek lesznek. A múltkor én főztem helyettük. Hozhatok még valamit?
– Ugyan, ne fáradjon. – legyintett a nő beletörődve. – Mutassa merre a konyha, majd kiszolgálom magam. Milyen lekvárjuk van?
Bár a történet a fantáziám szüleménye, az üzenet valós, íme az eredeti, melyet itt találtam:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: