Nélküle

A fájó hiányérzet volt az első, ami eljutott az agyáig. A tudat, hogy nincs többé, először félelemmel, majd elmondhatatlan szomorúsággal töltötte el.

Leült és az emlékeibe mélyedt. Jó volt vele, nagyon jó. Ha vele volt, megszűnt minden más. Ha vele volt, nem figyelt a szomjúságra, az éhségre, nem kellett a friss levegő és más társasága sem. Nem volt szüksége hobbira, barátokra, és a munka is szigorúan csak a pénzszerzésre kellett.

A kapcsolatuk több mint tíz éve tartott már és igazán kivételes volt. Az első években ismerősei nem hittek a szemüknek, amikor látták, hogy az idő nem megszokottá és unalmassá teszi kapcsolatukat, porossá és elhasználttá, hanem csak még szorosabbá. Ahogy teltek az évek úgy lett egyre fontosabb neki. Az első év még az ismerkedésé volt, pont mint ahogy az lenni szokott. Aztán lassan az élete részévé vált és úgy érezte, képtelen lenne nélküle élni.

És amikor egyszercsak már nem volt az élete része, az pontosan olyan érzés volt, mintha kihasítottak volna egy szeletet a lelkéből.

Fogalma sem volt, mit tegyen nélküle. Menjen ki az utcára sétálni egyet? Rettegett kilépni az utcára, évek óta nem volt kint nélküle. Már azt sem tudta, merre menjen és mit csináljon.

Vagy utazzon el valahova? Elképzelni sem tudta, hogy ne együtt gyűjtsenek emlékeket.

Arra gondolt, talán ha főzne valamit, az lekötné. De nélküle egyetlen étel sem jutott eszébe. Aztán az is megfordult a fejében, hogy elővesz egy könyvet, de az elmúlt években sajnos minden könyvétől megvált, úgy érezte, teljességgel felesleges, hogy a helyet foglalják, így egyetlen könyve sem maradt.

Fölállt és kinézett az ablakon. Nézte a rohanó embereket az utcán és arra gondolt, milyen vak és süket lett nélküle. Azelőtt izgalmas nyüzsi és zaj volt és mindenkiről tudta mit gondol, hogy érez, hová megy nyaralni és mik a vágyai, ő elmesélt neki mindent. De most…üresség és csönd mindenütt.

Lerogyott ismét a székre és elsírta magát. Fogalma sem volt, hogyan tudna nélküle élni.

Sokáig ült így egymagában, kint sötétedni kezdett és kezdtek elhalni a kintről jövő zajok is.

És akkor meghallotta. Csak egy egy apró pittyenés volt. Könnyektől áztatott arccal nézett fel, majd hirtelen a  telefonjára pillantott. Fölugrott és ránézett a kijelzőre. Tudta! Visszajött hozzá!

Mark Zuckerberg és az ő csapata megjavította. Ismét csorogni kezdtek a könnyei, de ezek immáron az öröm könnyei voltak. Hiányzott neki és újra élt! Újra, csak ő és a Facebook.