“Május 28., szombat
Megszerettem az álláshirdetéseket. Lassan már nem azért nézem őket,
mert munkát akarok találni, hanem mert szórakoztató.
Vannak a vérprofik, akik tökéletesen körbeírják, kire van szükségük,
stimmel az elvárás az ajánlattal, komoly és professzionális kiírás.
Szakkifejezések tömkelege, precíz megfogalmazás, minden betű a
helyén. Jó esetben angolul. Azt üzeni, „haver, jó lesz, ha összekapod
magad, ha nálunk akarsz dolgozni, mert mi vagyunk a legjobbak!”.
Aki egy ilyen álláshirdetést megfejt, az máris túljutott az első szűrőn.
Aztán vannak a totál szétcsúszottak, akik akarnak is, meg nem is.
Ahol az elvárások nincsenek egálban azzal, amit ajánlanak. Akik azt
gondolják, a „fiatalos, lendületes csapat” lehet ellenértéke a kizsigerelésnek
és a gátlástalanságnak.
Aztán ott vannak azok, akik némileg túlhúzzák a dolgot, és mármár
a kényszeresség határát súrolva szabják meg a követelményeket.
Ők nemcsak összegyűjtik azt a pár, számukra fontos kritériumot, aztán
lesz, ami lesz alapon kilövik a hirdetést, hanem tűhegynyi pontossággal
rajzolják meg, kire is van szükségük. Éppen hogy csak nevet
nem írnak. Felvázolva az összes feladatot, részfeladatot, elvárást, iskolát,
papírt.
És annak, aki még ezek után sem tudja elképzelni velük a munkát,
még azt is odabiggyesztik elegánsan, mivel telik majd az első munkanap.
Ezt egy multi álláshirdetésében olvastam: „A jelentkező már
az első naptól kezdve kereskedelmi feladatokat végez.”
Munka van már az első napon, kérem. Nem ám a konyhát és a
mosdót nézegetjük, meg belépési papírokat intézgetünk. Nem-nem.
Itt munka van.
Meg vannak a jó fejek, akik általában ügynökségek, az ő kiírásaikból
rendszerint árad a lazaság és a móka. Vagányak, kicsit szemtelenek,
de mindenképpen formabontóak. Valószínűleg rengeteg önéletrajzot
kapnak, mert az ember úgy van vele, hogy tök mindegy a
munka, ha ilyen a légkör. Szeretem ezeket a hirdetéseket.
De a kedvenceim mégis a „jófej-koppintók”. Ők azok, akik a
jófejektől lopnak, lazának, kúlnak akarnak látszani, de messziről bűzlik
az erőlködés. Ők azok, akik odaírják a „mit ajánlunk” részhez, hogy
finom a kávéjuk. Ez talán tíz éve még vicces volt, de mindenki elhiheti
nekem, hogy ma már nem menő a kávés duma.”
Fekete Judit: Az őrület határán – Kálmán Lili munkanélküli naplója
Könyvmolyképző Kiadó, 2017
Szia Zsófi! Nagyon örülök, hogy szeretted a könyvet, remélhetőleg nem kell többé átélned a tortúrát. Ebből elég az embernek egy életben egy is. : )) Köszi nagyon a visszajelzést, örültem neki! üdv, Judit
Ebben a pillanatban fejeztem be a könyvet. Rövid ideig voltam munkanélküli, de az a 2-3 hónap is segített megtapasztalni a könyvbeli tortúrát. Nagyszerű volt olvasni a könyv minden sorát, imádtam a megfogalmazásokat. Megnevettetett és felidézte az emlékeket. Köszönöm az élményt! 🙂