Új lakók költöztek a szomszédunkba. Azaz úgy emlékszünk, mintha új lakók költöztek volna a szomszédunkba, de amióta ez megtörtént, nem láttuk őket, így már nem is vagyunk biztosak abban, hogy új lakók költöztek a szomszédunkba.
Sokáig csak a lakásfelújítás zaját hallottuk, majd amikor vége lett, megérkeztek. Csomagokkal és gyerekekkel. Egyetlen percre láttuk őket, ahogy bementek. Azóta viszont semmi.
Egyszer, még karácsonykor hallottunk valami gyerekzsivajt, de azóta csak a masszív csönd. Eleinte azt hittük, elköltöztek, talán csak albérlők voltak és már tovább is álltak. Ám a napokban ismét hallottunk valami zajt.
Kezdjük furcsán érezni magunkat, és persze igyekszünk udvarias és városi lakókhoz dukáló közönyösséggel kezelni a helyzetet, ami annyiban merül ki, hogy amikor nyitjuk az ajtónkat, meredten bámuljuk az ő ajtajukat, hátha „véletlenül” összefutunk, de az akció egyelőre sikertelen. Talán sütnöm kéne egy citromos tortát, hogy köszöntsem őket, mint “új” lakókat. Tudom, hogy nálunk ez nem szokás, de az amerikai filmekben láttam, hogy ezt kell csinálni, ha az ember meg akar ismerkedni a szomszédaival, esetleg be akar kukkantani a lakásba.
Egyébként van az ablakukban egy száraz virág. Mármint nem kiszáradt, hanem az a fajta, amit direkt szárítanak ki, (ezt mondjuk sosem értettem, minek tart valaki kiszárított virágokat egy vázában.), ami ugyancsak zavarba ejtő. Mert mi van, ha az valamikor egy friss virág volt és egyszerűen csak kiszáradt, mert nem locsolják? Na de miért nem? Mi van, ha valami történt velük?
És akkor megérkeztünk a lehetséges magyarázatokhoz is:
Szerintem szellemek laknak ott, és azért hallunk időnként gyerekhangokat. Tudjátok, mint azokban a horrorfilmekben, ahol a szellemek átveszik az uralmat, és folyton kislányok glasszálnak hálóingben, meg hosszú lógó hajjal. (Vajon miért nincs soha rövid hajú szellemkislány?)
De az is lehet, hogy kinyírták egymást, már a beköltözésük első napjaiban. De ha így van, mi volt az a zaj nemrég? Persze a többiek csak vonogatják a vállukat, semmi érzékük a realitásokhoz, szerintük nem lakik már ott senki és nem is lakott. Nem értik meg, hogy a horrorfilmekben is mindig a család értetlenkedik, aminek rendre az a vége, hogy a főszereplő szívja meg (ez esetben én), mert ők nem hisznek az egyetlen épeszűnek, azaz nekem.
Na mindegy. Csak azért írom ezt, hogy ha egyszer csak eltűnnék, tudjátok hol keressetek. Valószínűleg már a karmaik közt leszek, mert nekem volt igazam. Mint mindig.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: