Kicsit mesélek az Időkapszuláról, csak úgy, nektek, magamnak, hátha úgy négyszáz év múlva elfelejtem, hogyan is kezdődött…
Gyerekként kezdtem naplót vezetni, ami egészen kitartott 17-18 éves koromig. Rengeteg naplóm volt, amiből mára 5-6 db maradt meg. Azóta is áldom az eszem, hogy naplóírásba fogtam, az egyik legnagyobb élmény volt újraolvasni. Rengeteg mindent réges -régen elfelejtetem már. Például, hogy mikor mi foglalkoztatott veszettül, vagy a nagy drámákat, az első szerelmet, az első randit, az első csókot. Időnként volt némi hiszti (khmm…) és hosszú-hosszú tini- filozofálgatások az igazán fontos és nagy dolgokról. (Haha.)
Voltak izgalmas leírások a nyári táborokról, beszámolók a barátokról, a nagy poénok és a még nagyobb röhögések. Találtam bennük beragasztott mozijegyeket, vicces rajzokat, órai titkos üzeneteket. Voltak fényképek, újságkivágások, kis és nagy kockás füzetekben, gyűrött lapokon. Húsz éve nem olvastam ezeket a bejegyzéseket. Igazi időkapszulák, amelyek megmutatják ki voltam, hogy éltem, milyen volt az akkori világom. Nagy élmény volt és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mindenkinek lenne időkapszulája.
Épp aznap volt a szülinapom, amikor nekiugrottam a megírásának. Előkotortam a két nagy emlékes dobozt, benne a naplók, fényképek, jegyzetek. A telefonom felváltva csipogott és csörgött, rengetegen hívtatok és írtatok, hogy felköszöntsetek, amitől igazi szülinapos hangulatom lett, pedig tök egyedül voltam akkor otthon. Félig a múltban, félig ott veletek. És miközben nekiláttam felrajzolni az első terveket és megírtam a bevezetőt, emlékezetes időutazáson vettem részt. Érdekes volt látni, mi az, amiben megváltoztam, amiben az idő kicsit csiszolgatott rajtam, vagy ami csak még rosszabb lett. (Igen, sokkal türelmetlenebb lettem azóta, nem tudom, hova lehet ezt még fokozni.) Hihetetlen érdekes látni, az akkori énemből mi lett. Vagy mi nem.
Azt hiszem erre a napra még sokáig fogok emlékezni.
Mivel azonban ma már inkább blogot vezetnek a tinik, nem pedig naplót, jó lenne, ha valami mégiscsak megmaradna belőlük a felnőttkori énjüknek. A blog egy idő után elvész, ki tudja, mi lesz húsz év múlva a bejegyzésekkel, egy kézzel fogható Időkapszula azonban örök maradhat.
Nagyon örülnék, ha sokakhoz eljutna, és 20-30 év múlva kinyitva, másnak is lehetne egy ilyen időutazós élménye. Időnként a kapszula tulajdonosának “felnőttkori énjéhez” is szólok, és remélem sokan lesznek, akik majd megválaszolhatják azokat a kérdéseket, amelyeket ott felteszek nekik.
És íme pár fotó arról, hogyan kapott el a gépszíj, ronda, sietős firkák, de akkor is az enyém, na. Itt még az én béna kapszulám van, szerencsére aztán megérkezett egy igazi profi illusztrátor, Györgyi Adrienne, aki kitalálta a szépséges kis Időkapszulánkat.
Aztán itt egy másik, ahol már kinyomtatott állapotban próbáltam átlátni az átláthatatlant. Meg asszem kicsit le is kávéztam a tetejét. (Ne kérdezzétek, hogyan.) 
Hát valahogy így…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: