Könyvhét 2017

Ma volt a Könyvhét utolsó napja, úgyhogy nagy duzzogva én is megpróbálok visszarendeződni normál emberré. Mármint olyanná, aki képes tíz percig másról is beszélni, mint szerzőkről, könyvekről, borítókról, eladási tendenciákról, kiadókról, zsánerekről és egyéb papírszagú témákról. (ami persze illat.)

Ez a Könyvhét azonban az eddigi legjobb volt, kivételes darab, szóval mindenképpen megér egy bejegyzést.

Hogy melyik nap pontosan mi történt, azt sajnos nem tudom rekonstruálni, túl gyors volt az iram, ráadásul idén három énem pörgött kint. Az egyik ugye a kiadói marketinges, aki dedikálást, akciókat koordinál és elad, a másik a könyvheti látogató, aki ámulva-bámulva járja a standokat és a harmadik a legújabb, a szerzővé válós. Így aztán, időnként kicsit összekaptam magammal, nem volt ugyanis könnyű eldöntenem, agyilag épp hol vagyok. (És aki ezt a bejegyzést olvassa, meg is bizonyosodhat róla.)

Na de most akkor megpróbálom rendesen szétbontva, ahogy egy jó skizofrénhez illik:

Kiadós Judit: Hát, igazi élmény volt a vásárlókkal beszélgetni, látni az örömöt az arcukon, amikor a táskájukba süllyesztik azon könyveinket, amelyekkel annyit dolgozunk. Szeretek órákig dumálni az újdonságokról és szívesen elmondom egymás után negyvenszer is akár, hogy mikor várható a következő rész. Imádom, ahogy megszagolják, megsimogatják a borítót, és azt is, hogy megköszönik nekünk, hogy elhoztunk egy-egy szerzőt. Meg azt is, amikor próbálnak terrorizálni minket, hogy húzzunk bele a kedvenc szerzőjük új könyvének megjelentetésével. Haha.

Látogatói Judit: Na őt nehéz szétválasztani a kiadóstól, de azért időnként el tudok vonatkoztatni. Idén is rengeteg jó könyv volt kint, és a kiadók is felkészültek voltak. A Scolar zseniális húzása például az esőben osztogatott, kiadói logóval ellátott esőköpenye volt, és akkor ott, egy fél órára, amikor megjött az eső és a vihar,  szinte mindenki Scolar rajongóvá vált. Aztán jó ötlet volt a Magvetős verstetkó is, jól nézett ki és másnapra már lekapargatható volt. (Versből is megárt a sok, ugye.)

Az Agave kiadó és a 21.század Kiadó szépséges vászontatyói is dögösek voltak. Ez utóbbiról képem is van, ugyanis két tök jó könyvvel lettem gazdagabb, William R. Forstchen utópisztikus trilógiájának a második és harmadik része landolt nálam. Imádtam az első részt, anno meg is írtam, és remélem lesz időm az újakat is ajánlani.

És persze nincs Könyvhét Agave könyv nélkül, idén is túl sok a jó cím náluk, most sci-fi helyett horrorba csaptam, a Kirajzás című könyv pihen itt nálam. A borítója megint eszméletlen jó, alig várom már, hogy nekiessek.

Ja, és hát megint antiszoci vagyok, essen szó a lényegről is, szóval borzasztóan örültem, hogy ennyien meglátogattatok, és még azt is hagytátok, hogy könyveket ajánljak (hehe, puhányok.) és bár sok időm nem volt, de tényleg jó volt látni titeket. Akit esetleg túl sok könyvre beszéltem rá, így utólag is elnézést, ha esetleg hónap végére nincs mit enni miattam, gyertek át, vendégeim vagytok egy vacsira.

Szerzőség felé lépegető Judit: Hát na. A végére hagyom a legjobbat. Szóval pont a kiadós standunkkal szemben volt a nagy Vörösmarty téri szökőkút. És ahogy arrafelé nézegettem, egyszer csak megláttam egy ismerős bandát ácsorogni meg ücsörögni. A Könyvmolyképzős szerzők, szerkesztők, kollégák voltak, akiket a korábbi KMK-s bulikból már megismerhettem. Naná, hogy azonnal ledobva minden kötelezettséget (ezt most a főnököm is olvassa, de nyilván költői túlzás, nem dobtam el semmit. Tényleg nem. De. ) átrongyoltam hozzájuk, hogy gyorsan beköszönjek nekik. Iszonyúan örültem, hogy láttam őket. Találkoztam Varga Beával, aki az Aranymosás Irodalmi Magazin és projekt vezetője, és nem mellesleg menő szerző a kiadónál, ő On Sai. Gyorsan átbeszéltük a legfontosabb dolgokat, például hogy a gin tonic vagy a bor a finomabb, aztán találkoztam Bartos Zsuzsával is, az Alkonyőrzők című könyv szerzőjével, őt nagyon szeretem, okos, érzékeny leányzó, érdemes olvasni a könyvét és a blogját is. Aztán ott volt Róbert Katalin, aki épp most kezd bele a könyvem szerkesztésébe, (szegény lány, remélem rendesen megfizetik érte.) akiről mindjárt többet is…

Időnként még átugrottam hozzájuk, és egy darabig belehallgattam Bea és Kata beszélgetésébe is a színpadon. Szeretem hallgatni őket, ezek az író-olvasó találkozók, dedikálások és előadások egyszerűen elfeledtetik az emberrel a sima hétköznapokat, tényleg igazi jó fajta könyves ünnep ez…

Na és végül, a mai nap friss eseménye volt: az emlegetett Róbert Katám, aki most olvasta el a regényem, elcsípett ma, hogy átbeszéljük a hogyantovábbot. Sasszemével kiszúrta a történetem logikai képtelenségeit, és végigbeszéltük, hogy mi az, amit finomítsak vagy alakítsak benne. Aztán megbeszéltük, mikorra tudom a javításokat összehozni, beavatott a szerkesztéssel kapcsolatos tudnivalókba, beszéltünk a borítótervezős pályázatról, a címválasztásról…szóval csupa olyan dolog, amire tavaly óta várok. Vicces volt hallani, ahogy megemlíti a szereplőim nevét, furi volt más szájából hallani a történetem és a mondanivalóm, akkor fogtam föl igazán, hogy ezzel biza tényleg “foglalkozva van”. (Vagy mondhatnám azt is, hogy foglalkozva vanik, ha már írásra adtam a fejem. )

Miközben beszélgettünk, folyamatosan figyeltem magam, hogy így a másik oldalon hogy reagálok. Már amikor akasztják a hóhért. Eddig én mondtam véleményt a kéziratokról, én mutattam rá gyenge pontokra és erősségekre. Egészen furcsa, hogy most az én történetemről beszél valaki és nekem kell belátnom dolgokat vagy éppen kiállnom dolgokért. De azt hiszem ez tetszik nekem. Nem is fájt. (Gondolom ez kedvenc kiképzőtisztemnek, Bedő Pistának köszönhető, aki évekig gyepálta az írásaimat, nem kímélve harmatos lelkemet sem.)

És ahogy tavaly majdnem ilyenkor a Pozsonyi Piknikről jöttem haza rózsaszín ködben, amikor kiderült, hogy kiadásra kerül a történetem, most éppen olyan rózsaszín trutyiban sétafikáltam haza, mert végre újabb történés van. De kiálltam a próbát: én, a világ legtürelmetlenebb embere, kénytelen voltam várni egy évet és lőn: megérte.

Nna, hát valahogy így telt a 2017-es Könyvhét, csupa könyv, meg betű, meg barát…