Amerikai kisváros, nyugalom, derű, kedves és mosolygós lakók. Zöldellő kertek, virágzó rózsaágyás, jókedvűen szaladgáló gyerekek, jólét, elégedettség. A nap szinte mindig süt, a városka lakóinak mosolyát egész biztosan pillanatragasztóval rögzítették.
Sokszor, sokféleképpen találkozhattunk már ezzel a képpel, a tökéletes amerikai álom megvalósulásának kirakatboldogságával. Könyvben, filmen, tévésorozatban (A-tól Z kategóriáig…) Engem mégis minden alkalommal kíváncsivá tesz, vajon ez alkalommal hogyan dolgozták fel a történetet. Főleg, ha a témát olyan elemekkel vegyítik, amilyeneket Robert Jackson Bennett szórt bele a Horzsolások című könyvébe. De erről később…
A főszereplő a kiégett, fásult ex-rendőrnő: Mona, aki apja halála után az új-mexikói Winkben házat örököl. Édesanyjáé volt, akit kilencévesen veszített el. Felébred benne a remény, hogy ha ellátogat Winkbe, esetleg megismerheti végre anyja történetét, megtudhatja, miért lett öngyilkos, és végül miért siklott félre a saját élete is.
Winket viszont egyetlen térkép sem jelöli. Mona csupán annyit tud kideríteni, hogy a kisváros egy valamikori katonai zóna kellős közepén fekszik, ahol még az ötvenes években titkos kísérletezgetés folyt. Semmit és senkit nem veszíthet, tehát nekiindul, hogy választ kapjon a kérdéseire. És itt meg is állunk, ugyanis a történet szinte az első oldaltól csupa esemény, fordulat és feszültség, amit nem illik elspoilerezni.
Bennett regényét olykor Stephen King korai műveihez hasonlítják, és ez valóban helytálló. A karakterek személyes tragédiáit, a lélek torz tükrét épp olyan mesterien mutatja be a szerző, mint King. Növeli viszont Bennett piros pontjainak számát (nálam), hogy sokkal színesebb az eszköztára. Ha akarja, horror, ha épp arra van szükség, inkább sci-fi, máskor meg előkapja a varázslatot és a fantasyt. Ettől sokkal kiszámíthatatlanabb lesz a cselekmény, hiszen fogalmunk sincs, hogy a vér fröcsög-e majd, vagy a mágia kerül elő. A Horzsolások tökéletesen megírt egyveleg, igazi ínyencséget kap, aki az elegyes műfajokat kedveli.
A furcsa, kicsavart, groteszk világot, amit Wink testesít meg, szinte magunk előtt látjuk. Az ’50-es ’60-as évek hangulatában ragadt város filmszerűen jelenik meg – és úgy tűnik, ez nem csak az olvasóban merül fel. Ha igazak a hírek, a filmesítés jogait már megvették, és sorozatot készítenek a hátborzongató történetből.
Bennett figurái mind érdekes, izgalmas egyéniségek. Talán csak Mona esetében bicsaklott meg cselekedeteinek indokoltsága a végső fejezetekre. De valószínűleg szimplán csak azért, mert a szerző férfi. Ebből adódóan nem élhette át, milyen a fájdalom, vagy milyen az az elsöprő erő, ami a gyermekéhez köt egy anyát. Habár ezt az apró hiányérzetet magyarázhatja, hogy a férfias, „kemény csaj” szerepbe bőven belefér még ez is.
Mona egyébként zseniális karakter, a párbeszédei, a visszaszólásai sziporkázóak. (Többször is beugrott róla Melissa McCarthy által megformált zsaru figurája a Női szervek című filmből, azzal az eltéréssel, hogy Mona valószínűleg sokkal dögösebb.)
A borzongató sztori feszültségét jól adagolja a szerző, a hatszáz-valahány oldalt simán levezényli úgy, hogy fel sem tűnik, épp egy kislexikonnyi tartalmat fogyasztunk.
Bennett egyébként még csak harmincéves, ez a negyedik regénye, és bezsebelt már (többek között) egy Shirley Jackson-díjat is, ami az egyik legrangosabb elismerés a pszichothriller, horror, dark fantasy zsánerében. A fordító, Huszár András nagyon jó munkát végzett, ezt onnan tudom, hogy egyetlen egyszer sem jutott eszembe közben, hogy fordítást olvasok. (Igen, ezt tessék dicséretnek venni!)
Izgalmas, lebilincselő, jól megírt regény a Horzsolások. És hogy a tanulság se maradjon el: a végére megértjük, a boldogságot nem érdemes megszállottan hajszolni, úgysem lesz mindig minden tökéletes. Pillanatokat kaphatunk csak, de ha épp az a bizonyos nagy pillanat van, álljunk meg és élvezzük!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások
Agave Kiadó, Budapest, 2015
Az ajánló eredetileg az Olvassbele.com irodalmi portálon jelent meg.
