Lassan véget ér a Könyvmolyképző Kiadó két napos karácsonyi programdömpingje, a Csillagszóró Könyvkarácsony, úgyhogy hozok egy kis beszámolót.
Az egész ott kezdődött, hogy nem voltam eléggé résen. Egy hete követtem már a kiadó programjainak szervezését a távolból, ki, mikor, hol, mettől meddig. Figyeltem, hogyan szervezi a kiadó a hétvégi programokat, időpontokat, helyszíneket, olvasgattam az írók és szervezők bejegyzéseit a fb-on, és bár egyszer felajánlottam a segítségem, igazából csak némi könyvpakolászásra, víz bekészítésére gondoltam. Mivel ez irányú megkeresés viszont nem érkezett, lustán és elégedetten figyeltem a fotelból, milyen szépen áll össze a két napos buli programja. Nekem ugye csak jövőre lesz könyvem, ezért hátradőlve, fütyörészve szemlélgettem a készülő programok alakulását. Úgy terveztem, majd szombaton vagy vasárnap benézek hozzájuk, megismerkedem a leendő kiadóm szerzőivel, kicsit dumcsizgatok, iszom egy kávét és eljövök. Hát nem így alakult. (A kávé megvolt, köszi, Felkai!)
Két nappal a rendezvény előtt, épp Bea egyik fb-os programszervezős hozzászólásán vihorásztam, amikor rákérdezett, hogy nem lenne-e kedvem megtartani az egyik beszélgetést. Egyből megálltak az ujjaim a billentyűzet fölött. Nem vagyok egy közönség elé kiülős fajta, inkább mindent írásban, ha lehet. De ha nem lehet, akkor is.
Természetesen, ahogy kell, azonnal elutasítottam, mondván két nap alatt nem tudok felkészülni a két író könyvéből. Meg különben is. Tök para az egész. Nem és nem. Mire Bea mosolyogva közölte, hogy nem a könyvekről kell beszélgetni, hanem a két szerző egyéb hobbijairól. És egyébként is, jót tenne, ha kicsit szoknám a gyűrődést és szerepelnék. Szolidan, elegánsan, kedvesen és vitát nem tűrően rendezte a csaj, pontosan tudtam, hogy itt vége, igent fogok mondani. Ráadásul magamnak kerestem a bajt, ahelyett, hogy lehúztam volna magam a klotyón az elmúlt egy hétre, ott vihorásztam a közös kiadós fb csoportban. Kellett nekem, ugye…
Utólag viszont azt mondom, ennél jobbat nem is találhatott volna ki nekem Bea, örülök, hogy nem engedett ki a markából.
Okváth Anna és Benina volt az áldozatom, így nekiálltam kikupálódni belőlük, blogok, fb, könyvek, moly kritikák, egyebek. És mivel hamar kiderült, hogy két tök érdekes csajról van szó, csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések. Összeírtam mindent, átgondoltam, hogy legyen eleje és vége, valahonnan eljussak valahova és elkezdtem kicsit begyakorolni. Miközben persze teljesen be voltam tojva.
Mi lesz, ha hülyeségeket beszélek? Mi van, ha olyan poénokat dobok be, amelyekkel majd kínosan beégek? Mi van, ha tíz perc után elfogynak a kérdések, mert a lányok szűkszavúan csak egy-egy szóval válaszolnak? Mestere voltam az önkínzásnak. Aztán amikor itthon gyakorlás közben a “szokások” szó helyett véletlenül mást mondtam (helyettesítsétek be a k betűt valami másra, és mindjárt meg is van, hogy mit mondtam. Uff.), akkor tudtam, hogy sürgősen le kell higgadnom, ekkora bakit még én sem követhetek el.
Aztán eljött a szombat, úgy döntöttem jó korán odamegyek és megnézek pár beszélgetést, hogy lássam, hogy is csinálják ezt a nagyok. Hát jól. Viszont mégis egyre inkább lelazultam, tök jól éreztem magam, jó beszélgetések, nagyon helyes emberek, kicsit könyvheti hangulata volt, simán el tudnám képzelni ezt a rendezvényt még több kiadóval, hogy a nyári könyves események után is legyen még egy az év végére is. (Igen, ez egy célzás kedves kámoly kiadó, jövőre legyen naagy, sok kiadós, könyvheti hangulatú karácsonyi banzáááj!!)
Nagy élmény volt találkozni azokkal az írókkal, szervezőkkel, akiket az elmúlt időkben csak a neten keresztül ismertem. Ráadásul az Aranymosást is követem az elejétől fogva, így nagyon érdekes volt látni, hogy ki hol tart most.Találkoztam Bartos Zsuzsával, aki most jött ki az első könyvével az Alkonyőrzőkkel, ami pont nekem való, és már itt is van az asztalomon. Nagyon helyes volt, tök szerény, csöndes, és azt hiszem pont ilyen kedvesnek és csöndesnek kéne lennem nekem is, ha egyszer újjászületnék. (Addig meg maradok zajos és fárasztó. : D)
Aztán váltottunk pár szót Róbert Katával és Bessenyei Gáborral is, (nagyon vicces volt látni, hogy amíg a csajok szétidegelték magukat a programjuk előtt, a srácok milyen könnyedén és lazán kezelték ezt az írósdit. UPDATE: Épp most olvastam, hogy Szöllösi Kristóf is izgult a könyvbemutatója előtt, szóval van isten, ők is izgulnak!) És persze Varga Bea, azaz On Sai is végigpörögte a napot, délutánra már nem tudtam követni, szerzőként, szervezőként vagy épp milyen titulusban van épp jelen, de bárhova néztem ott volt. (Tényleg nem tudom, hogy csinálta, szerintem többen volt.)
Aztán megváltottuk a világot Felkai Ádámmal, a Para körút szerzőjével, aki menet közben kinyírt egy nagy plüss medvét is, és még beszéltem valakivel, akiről fogalmam sincs ki volt, de tök kedves volt. Örültem, hogy láttam Katona Ildit is, remélem lesz lehetősége most pihenni majd egy nagyot, amikor ugyanis ezeket a sorokat írom, vasárnap késő délután, ő még mindig ott van, valószínűleg alig várja már, hogy ledobja magát egy kényelmes fotelba. 🙂
És hát a lényeg le ne maradjon. A lányokkal a beszélgetés tényleg jól sikerült, nagyon helyesek voltak, Benina- aki kifejezetten hidegrázást kap mindenféle szerepléstől – végül odáig merészkedett, hogy még ő is kérdezgette Annát, szóval azt hiszem sikerült nagyon családiasra és jó hangulatúra megcsinálni a beszélgetést. Nagyon kellett figyelnem, hogy a beszélgetés spontán is legyen, azaz reagáljak a “lecsapható” labdákra is, de azért legyen valami váz, ami mentén haladunk. Hogy mindenki megtudjon mindent a lányokról, és beleférjünk a fél órába is. Legyen könnyed, jó hangulatú és időnként vicces. Azt hiszem összejött. (Ha meg nem, már úgysem tudom meg. hehe) Ami viszont tényleg szuper volt, hogy így elsőre nem a nagytermes sok szerzős beszélgetést kellett levezényelnem, hanem egy kicsit lájtosabb terepen próbálhattam ki magam, kisebb terem, kevesebb ember és két író a négy-öt helyett. Szóval köszi, Bea!
Egyébként mindkét lányzó kitett magáért, ügyesek voltak, nem tőmondatokban válaszoltak(!!) és érdekes dolgokat meséltek. Sajnáltam, hogy Benina nem tudta megmutatni a rajzait, valaki lenyúlta a suliban, ahonnan érkezett, remélem azért meglesznek majd, mert valószínűleg pont a kedvenceket hozta el. És legközelebb Anna csellóját is szívesen látnám, nincs mese, nagyobb retikülre lenne szüksége.
És íme, Anna és Benina örül itt egymásnak a beszélgetés után (balról jobbra: Okváth Anna, Benina) köszönet a képekért Rácz-Stefán Tibornak. Én itt már elszaladtam, szóval szerencsésen sikerült megúsznom a fotózkodást.
Off: Jó volt látni, ahogy Annát támogatta a családja, ahogy apukája büszkén dedikáltatta a könyvét Annával. Milyen jó érzés lehet ez a szülőknek!
Aztán egy picit még hallgattam Katona Ildiék műsorát a szerkesztésről, majd úgy döntöttem, ideje hazarongyolni.
Fáradtan, viszont tök elégedetten léptem ki a kapun a nap végén, pont olyan volt, mint a Könyvhetek és fesztiválok szoktak lenni, ekkora könyves töltettel most el leszek egy darabig asszem. Sajnáltam, hogy csak az első nap tudtam ott lenni, sajnos a két nap teljes eltűnés a család életéből nem jött össze, de talán majd máskor…
Köszönet a Könyvmolyképzőnek a programokért és hogy én is részese lehettem. Beának azt mondtam, amikor berántott moderátorkodni, hogy ezért kinyírom még, de közben úgy döntöttem, hogy mégsem teszem, úgy tűnik pontosan tudja, kinek mire van szüksége. 🙂
Túléltem, na.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: