Rendhagyó módon olyan könyvről írok most, amit sok ezren olvastak már. És biztosan rengetegen írtak is róla. Ráadásul csöppet sem új, a szerző tizenegy éve írta. Most mégis szeretném hírét vinni, hátha vannak még rajtam kívül olyan zöldfülűek, akik eddig Vámos-mentesen élték életüket.
A könyv: Vámos Miklós szellemi kalandja, Márkez meg én címmel. Igazi ínyencség a szerző rajongóinak, legalábbis így gondolom. A sztori fikció, de apránként aztán kiderül, hogy mégsem teljesen. Egy nap a budapesti sztárszakácshoz, Mákos Tiborhoz különleges vendég érkezik. Gabriel Garcia Márquez, azaz Márkez, vagy – a könnyebbség kedvéért – GGM.
Mákos Tibor, azaz MT rajongásának tárgya egyszer csak ott ül az ágya szélén. Látogatása váratlan, de nem ok nélküli. (Ő elárulja, én most nem, naná.)
Lassan megismerkednek, MT és GGM, de úgy igazán. Sokat beszélgetnek, sztorizgatnak, és mire a bamba olvasó észbe kap, észrevétlenül átalakul a szereplőgárda. MT-ből például VM lesz. Ő az, aki lakásában vendégül látja a világhírű írót, aki mesél neki családjáról, szüleiről (egy kicsit Budapestről is) és rólunk, magyarokról. A beszélgetés közben időnként ki-, át- és keresztbe kacsintgatnak Lolával (MT/VM felesége) meg Márkezzel, majd mindenki keresztbe-kasul szólogat bele a beszélgetésbe. (Ezek a részek imádnivalóak; nagy játékos ez a VM.) Aztán GGM is átveszi az irányítást, az ő szemszögéből is láthatjuk magunkat, meg persze őt is.
Nevetnem kellett, a szerző ugyanis irtó trükkös, anélkül, hogy egy fikarcnyi akció, kaland vagy konfliktus megesne, nyakig benne vagyunk az egészben. Beleszeretünk GGM-be és MT-be, újra elolvasunk némely mondatokat, és vigyoroghatnékunk lesz attól, ahogy VM bánik a szöveggel.
Ahogy GGM megismeri Mákos Tibort, úgy ismeri meg az olvasó Vámos Miklóst. Bátor ember, aki ilyen őszintén mer írni. Tudom, mert sokszor még a legközelebbi barátainknak sem nyílunk meg annyira, ahogy Vámos/VM teszi.
Mondhatjátok persze, hogy mit vagyok úgy oda. Naná, hogy jól ír, azért a hazai kortárs írók egyik legnépszerűbbike.
Igen ám, csakhogy vannak szerzők, akiket az ember szeret megvárakoztatni. Akiket fiatalon (még zöldebb fülű korban) félreteszünk még, kivárunk, hátha idővel majd megértjük, igazi értékén mérjük. Addig meg nem szívesen csalódnánk. De úgy tűnik, ezzel a Vámossal (mármint a most felszívott történetével) simán elindul a lavina. Az ember hirtelen elkezd (kortól függetlenül) érdeklődni Marquez iránt, és még sorolhatnám, kiket fogok a jövőben előkapni, akiket eddig nem mertem. (Vagy… hoppá! Szóval öregszem?)
Mert ezek a történetek megtanítják az embert kicsit lehiggadni. Élvezni a szöveget, az írás játékát. (Zugíróknak, öntelt íróknak és írni még csak alig tudó betűvetőknek kifejezetten ajánlom. Sokkal inkább, mint Stephen Kingnek az írásról szóló könyvét.) És nem mellesleg: kicsit megszeretjük a hazai ízeket.
Nem mondtam eddig, de egy egészen vékonyka kötetről beszélünk, mégis sokkal több van benne, mint abban a hétszáz oldalasban, amit legutóbb a kezembe vettem. (A könyv címét nem írom le, de ebben a kategóriában sok kiadó ismerhet a maga produktumára.)
Ajánlom tehát a könyvet mindazoknak, akik szeretik ízlelgetni a szöveget, azoknak, akik bírják a jó fajta humort, azoknak, akik szeretnének, szeretnek olvasni ÉS írni – és mindenkinek, aki szereti. Vámost.
Az írásom eredetileg az Olvassbele.com irodalmi portálján jelent meg.
Márkez meg én
És egy kis update: Óriási gratuláció a frissen elnyert (és jól megérdemelt) Prima Primissima Díjhoz!
Vámos Miklós: Márkez meg én
Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2004
ISBN 978 963 937 8285