Ma van a National Author’s Day, azaz a szerzők napja, ezért most tartok egy kis számvetést, mely írók voltak azok, akiktől kaptam valami fontosat.
Nem lesz könnyű, mert eléggé mindenevő vagyok, mind szerzőben, mind zsánerben. Pont ugyanúgy imádom a hátborzongató horrort, mint a varázslatos fantasyt vagy egy izgalmas sci-fit, esetleg krimit. Amikor megcsömörlöttem már a parától, jöhet valami lassabb és finomabb szépirodalom, vagy valami agyzsibbasztó chiklit lazaság. A romantikus műfaj talán az egyetlen, ami nem megy, valahogy mindig nevetnem kell a jelzőkön, a tömény giccsen, egyszerűen nem életszerű az, amit és ahogy mondanak a hölgyek és urak.
Na de nézzük, kik voltak eddig a legemlékezetesbbek…
Tizenévesen rengeteg Stephen Kinget olvastam, azt hiszem az ő történetei kikerülhetetlenek, hiába horror, kevesen tudnak ilyen erős légkört teremteni. A karakterei zseniálisak, és az amerikai álmos kisváros hangulatát pedig senki más nem tudja így megrajzolni. (És van egy egészen jó könyve az írásról, kezdő íróknak szerintem tökéletes indítás.)
Később rákaptam a történelmi regényekre, Robert Merle Francia históriáit imádtam, aztán mivel egy huzatra az összeset elolvastam, kissé megcsömörlöttem tőlük. Csak sokkal később olvastam el tőle a leghíresebb műveit, a Mesterségem a halál és az Állati elmék című könyveket, azóta is a top tízben van mindkét könyv. Merle elképesztően tudott mesélni, és az apró részletek mestere volt.
Rengeteg családregényt olvastam, de csak onnantól, hogy megismerkedtem John Steinbeck történeteivel. Na, ha valaki, hát ő aztán tudta, milyen az ember. Tökéletesen ábrázolta az emberben lakozó jót és gonoszat egyaránt. Nem rajongok a brutál tájleírásokért, de Steinbeck még ezt is jól csinálta, Salinas völgyét a mai napig látom magam előtt. A legcsodálatosabb családregény az Édentől Keletre, de az Egerek és emberek is igazán emlékezetes maradt.
Az egyik legfontosabb számomra a humor. És ha humor, hát naná, hogy Rejtő Jenő. Az első és egyetlen olyan magyar szerző, akinek a humorát azóta sem képes senki hozni, annyira egyedi. De ki nem hagynám Gerald Durrellt sem, az ő látásmódja és humora is mindenképp toplistás, azóta sem tud senki így írni pókokról, madarakról, ízeltlábúakról.
Teljesen idióta és abszurd humorral rendelkezik még Christopher Moore. Az ürge teljesen lökött. Komolyan. Ha jófajta marhaságot akartok, a Biff evangéliumával kezdjetek. Tőle azt kaptam, ami az egyik legnehezebb számomra. Teljesen elengedni minden szabályt és elfogadni, hogy egy könyv lapjain bármi megtörténhet. Mondom, BÁRMI.
És a csúcs, Kurt Vonnegut. Róla ódákat tudnék zengeni, és a fél karom odaadnám, ha így tudnék írni. A humora a legfeketébb fekete. És miközben az ember kínjában vigyorog, egy csomó fontos dolgot mond. Ezért aztán az ember többször is elolvassa, és mindannyiszor talál is benne valami újat. Ha ebből az egész felsorolásból valakit ki kellene emelnem, mint abszolút kedvenc, hát ő lenne az.
Szeretem a krimit. Olyannyira, hogy nagyjából minden harmadik könyvem az. Éppen ezért elég nehéz kiemelni azokat a szerzőket, akik igazán nagyágyúk, mert ebben a zsánerben szerencsére sokan vannak jók. Agatha Christie alapozta meg valószínűleg nálam is a krimi iránti szerelmet, mint ahogy még sokaknál. Elképesztő, ahogy képes egyetlen helységben pár szereplő segítségével elérni, hogy az ember tövig rágja a körmét. Aztán nagyon ugrok, és megérkezem a skandi krimik királyához, Jo Nesbo úrhoz. Őt azért kell megemlíteni, mert nemcsak hogy remek történeteket talál ki, némi kis társadalomkritikával megspékelve, de folyamatosan fejlődik a fickó. Visszagondolva az első köteteire, amelyek ugyan jók voltak, de kissé kuszák, mostanra letisztultak, és igazán tökéletesek lettek. Nagyon szerettem még Arthur Hailey krimijeit is, tőle tanulhatjuk el azt, hogyan kell egy területnek rendesen utánajárni. Az Autóváros vagy A repülőtér olvasása után nagyjából úgy érezhetjük magunkat, mintha pár évet lehúztunk volna az adott szakmában vagy területen. Igazi okosan megírt, tökéletes krimik voltak, nagy kár Hailey-ért.
És hát a világért sem hagynám ki a sci-fiket. Az utóbbi években jobbnál-jobb szerzőkkel ismerkedtem meg, szinte azt sem tudom, hol kezdjem.
Ha azt szeretnénk megtanulni, hogyan kell világot építeni, mindenképp olvassuk el Kim Stanley Robinson 2312 című sf könyvét. Szinte még mindig látom magam előtt a helyszíneket, a fickó egy óriási tehetség. Ez volt az a könyv, amit szégyenszemre nem tudtam megírni recenzióban, féltem, hogy nem sikerül visszaadnom, amit Robinson olyan pöpec módon összerakott.
Aztán Robert Jackson Bennett könyvei is zseniálisak, bár ő kicsit fantasy, kicsit sf, kicsit horror…Hogy mit tud ő nagyon? Hát a fantáziáját kiaknázni. Hihetetlen sztorikat rakott össze, ó, ha nekem ilyen fantáziám lenne…
Próbálom visszafogni magam, de sorban jutnak eszembe a jobbnál jobb sf szerzők. Neil Gaiman nemcsak sci-fit ír, de mindegy is a műfaj, Gaiman-t elég egyszer olvasni és beleszeret az ember. Ő a hangulat teremtés nagy mestere, tőle megtanulhatod, hogyan írj úgy, hogy hetekkel a könyv elolvasása után is „érezd” a történetet. Imádom.
Hát itt gyorsan abba is hagyom, mert még rengeteg olyan szerzőt tudnék említeni, akiktől kaptam valamit, akik különlegesek.
Hát őket ünneplem akkor ma, a Szerzők nemzetközi napján.
És neked? Ki az az író, akit ma ünnepelnél?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: