Vidd hírét!

Rendhagyó módon most nem könyvről írok, hanem egy nagyon fontos filmről. Az Özönvíz előtt korunk egyik legfontosabb és legégetőbb problémájával foglalkozik, a globális felmelegedéssel.

Leonardo DiCaprio Oscar – díjas színész és környezetvédelmi aktivista különleges dokumentumfilmjét mostantól bárki megnézheti, a National Geographic vezérigazgatója Courteney Monroe ugyanis úgy döntött, mindenki számára elérhetővé teszi. A tévécsatorna világszerte 171 országban tűzte műsorra a filmet. Ezzel a nagyszabású produkcióval igyekeznek a klímaváltozás ügyét reflektorfénybe állítani.

Hogy a sztori komolyságát érzékeltessem, a filmet az Oscar-díjas dokumentumfilmes Fisher StevensJames Packer és Brett Ratner producerek közreműködésével készítette, Martin Scorsese segítségével. Leo beszélget Obamával, Clintonnal, a NASA kutatóival, sőt Ferenc pápával is.

És most ahelyett, hogy az elejétől szépen végigboncolgatnám a filmet, inkább azzal kezdem, mit éreztem, amikor vége lett. Megrendített és sokkolt. Úgy éreztem magam, mintha valami sci-fibe csöppentem volna. És bár imádom a posztapokaliptikus sztorikat és a disztópiákat is, ezt most asszem nem próbálnám ki. Maradjon csak a fantáziánkban.

A globális felmelegedésről nyilván mindenki tud ezt-azt, de csak kevesen vannak, akiket tényleg foglalkoztat annyira a téma, hogy tegyenek is valamit. Ehhez ugyanis rengeteg utánajárás szükségeltetik, ezeket az infókat nem verik nagydobra. Kishazánkban pedig végképp nem. Mintha Magyarországot nem fenyegetné ugyanaz a probléma, mint a világ összes más országát. Emlékszem anno utána akartam nézni, hogy lakossági szinten, azaz a hétköznapi életünkben mit tehetünk a klímaváltozás ellen. Sokáig kellett kutakodnom, mire végre használható információkat találtam. Nem véletlenül. Sajnos ez nem érdeke a vezetőknek, a környezetvédelem sokba kerül, az eredményt már csak a gyerekeink élvezhetik és senkinek nem lesz tőle vastagabb a zsebe.

Erre egyébként a műsorban is kitérnek, kiderül, miért is volt tabutéma, pedig már az ’50-es évek óta tudunk a bolygónkat érintő problémákról! Naná, hogy gazdasági és politikai okok álltak a háttérben.

DiCaprio hatásos és hiteles kezdéssel szegez oda minket a képernyő elé, majd egy olyan sétát tehetünk vele a világ különböző pontjain, ahol a klímaváltozásnak már látható, kézzel fogható jelei vannak. Aki szereti a természetet, az állatokat az valószínűleg már itt nagyokat nyel, szörnyű látni, mit művel az emberiség az őt körülvevő élettel.

A műsor nagy pozitívuma, hogy irtó jó a felépítése. Miután bemutatta a problémát, teljesen érthetően és egyszerűen magyarázza el azokat a politikai és gazdasági problémákat, amelyek miatt olyan nehéz a globális felmelegedés elleni harc. Bemutatja, milyen lépések történtek eddig, és mire lenne még szükség. Sőt, egy-két egészen praktikus tanácsot is kapunk mi, „kicsik”, melyekkel hozzájárulhatunk a probléma enyhítéséhez. (Nagyon érdekes, de a táplálkozásunk is ide tartozik, kevesebb marhahús és kevesebb pálmaolajjal készül étel. Hogy miért? A filmben a válaszok.)

Szóba kerül a szénadó és Amerika hozzáállása is, meglepően kritikusan, ami elég szimpatikus. Obama hozzáállása is rendben volt, arról is beszélt, hogy a szentimentális okok mellett, miért tartja fontosnak ezt a harcot, pedig nem lett tőle túl népszerű a nagy cégek vezetői és a kormánytagok körében. Ráadásul komoly aggodalomra adnak okot a majdani népvándorlások és az élelemért, vízért folytatott harcok, a készletek kiaknázása. Ferenc pápa pedig az első olyan egyházi vezető, aki a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet, ilyen még soha nem történt. (És persze imádkozzunk sokat, nyilván. )

Érdekes, izgalmas és megrendítő volt. És hogy szerintem mi lenne az első lépés számunkra? Először is beszélni kell róla, megismerni a problémát. Nézzétek meg ezt a filmet, osszátok, terjesszétek a globális felmelegedés problémáját. És bár nagyon távolinak tűnik így a fotelből ez az egész, de sokan vannak, akik már a saját bőrükön tapasztalják a hatásait. Legyen ez az első lépés, ismerjétek meg ezt a szuper filmet, fontos, hogy minél többekhez eljusson, az elkövetkezendő évek lesznek a legfontosabbak a globális felmelegedés szempontjából.

Itt és ekkor láthatod magyarul:

NAT GEO HD:

  Hétfő (Október 31.) 16:00

 

  Kedd (November 1.) 10:00

 

  Szerda (November 2.) 21:00

 

  Csütörtök (November 3.) 1:00

 

NATIONAL GEOGRAPHIC:

  Hétfő (Október 31.) 16:00

 

  Kedd (November 1.) 10:00

 

  Szerda (November 2.) 21:00

 

  Csütörtök (November 3.) 1:00

itt pedig bármikor, angolul:

Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, lájkold a facebook oldalam, itt: Fekete Judit írós oldala

Köszönöm, hogy olvastál!

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »